top of page
Oláh Zsanett-Az alapítvány elnöke
Az Alapítvány elnöke, Ducsai Szabolcs lányának az édesanyja, akivel közösen, a kuratóriumi tagok segítségével szeretnék továbbvinni Szabolcs szellemi örökségét, amit képviselt az életében is, támogatni a fiatal tehetségeket és az Alapítvány tevékenységével lehetőséget biztosítani számukra, hogy érvényesülni tudjanak a zenei pályán.
Brunovszky Kovács Éva - Kuratóriumi tag
Szabolcs Édesanyja, Brunovszky-Kovács Éva, a kuratóriumi tagjaként. Ahogy életének első másodpercétől az utolsóig, most is Ő az, aki szive minden szeretetével támogatja azt a szellemiséget, tehetséget, hitet, ami a Szabolcs szemében csillogott, és aminek a továbbvitelét az Alapítvány is célul tűzte ki.
Mihályi Réka - Kuratóriumi tag
Szabolcs számára a tehetséggel kéz a kézben járó alázat és szorgalom, az anyai szív és nem utolsó sorban a humor első helyeken szereplő attitűdök voltak, amelyeket végtelenül értékelt és szeretett. Réka barátként, énekesként, anyaként nagyon közel állt a szívéhez.
Szabolcsot több évtizedes barátság és sok közös szerelem projekt kötötte. Annak idején a jazz konziban közösen kezdték a professzionális zenei pályát, annak minden bohóságával és kalandjaival együtt, majd a felnőtté válás útján együtt tanulták meg miként érdemes csodálatos apaként és nagyszerű barátként élni a hétköznapokat. A legutóbbi közös munka, a FEBO fesztivál megvalósítása során épp azon dolgoztak, hogy lehet összekötni a muzsika erejét a nemzeti összetartozásunkkal.
Áron szakmaisága, emberi nagysága az egyik garancia arra, hogy sikerül a megfelelő utat megtalálni arra, hogy mindazt amiben a Szabolcs hitt, a következő generációk támogatásával meg tudjuk valósítani.
Romhányi Áron - Kuratóriumi tag
Barbinek Gábor- Kuratóriumi tag
Szabolcs egyik legjobb barátja volt, több, mint 14 éve, együtt muzsikáltak a Studio11-ben, de az élet minden területén sokszor fejtették meg együtt az élet titkait. Jól mutatja ezt az is, ahogy Barbi nyilatkozott róla a hála után.
“A Jazz nem csupán zene. A jazz jelző. A legmagasabb minőségű dolgok jelzője. .... minden, ami meglepő, izgalmas, felpörgető. Minden, amiben benne van a szív ls a szenvedély. A tökéletesre való törekvés. Arra azt mondják, hogy ez jazz. Te ha főztél, ha táncoltál, ha grimaszoltál, ha vicceltél, ha építettél, ha fotóztál, ha filmeztél...ahogy szerettél...., ahogy fújtál, ahogy éltél és ahogy elmentél, az maga volt a Jazz, Te magad voltál a Jazz. Csupa nagy betűvel.”
Gábor nélkül azt hisszük nem is lehetne tovább vinni Szabolcs szellemiségét, nagy öröm, hogy ő is vállalta ezt a feladatot!
Az Alapítvány kuratóriumában szerepet vállaltak olyan barátok is, akik nem a zenén keresztül kapcsolódtak az életéhez, ilyen Szelei Balázs is, akivel több projektben, de a magánéletben is szorosan kapcsolódtak, hiszen egymás lányainak keresztapjaik voltak. Balázs, Szabolcs halála után is apja helyett apjaként. gondoskodik lányáról. Balázs kivàló kommunikációs szakemberként segít nekünk abban, hogy minél több emberhez eljuttassuk majd Szabolcs örökségét. Köszönjük!
Szelei Balázs- Kuratóriumi tag
Botár Gergő - Kuratóriumi tag
Szabolcs nem csak jazz trombitásként volt zseniális, fotósként, operatőrként és vágóként is nagyon szép dolgokat alkotott. Így fontosnak tartottuk, hogy olyan ember is legyen az Alapítvány kuratóriumában, aki ezen a téren képviseli azt, ami Szabolcsnak fontos volt. Botár Gergő, akivel igaz csak az utóbbi időben kezdtek el együtt dolgozni, de Szabolcs annál inkább adott a szavára és számithattak egymásra. Ő lesz az, aki ezeken a területeken segít majd nekünk, hogy megtaláljuk a módját miként tudjuk támogatni a következő generáció kiváló fotósait, filmalkotóit. !
Ducsai Emese - Kreatív közreműködő
Ducsai Szabolcs lánya. Gyerekkora óta közel áll hozzá a zene világa és aktívan részt vesz az alapítvány kreatív és online megjelenítésében. A weboldal, a közösségi média felületek és több vizuális tartalom elkészítésével támogatja az alapítvány munkáját, hogy minél több emberhez eljuthasson a közösség és a zene szeretete.
Miklós Melánia - Szervezési és Koordinációs közreműködő
Az alapítvány eseményeinek szervezésében és koordinálásában vesz részt. Munkájával segíti a koncertek és közösségi programok gördülékeny megvalósítását, valamint támogatja az alapítvány mindennapi működését és a rendezvények lebonyolítását
bottom of page